5 | Mwahmw & uht (tengeri hal és banán), Mikronéziai Szövetségi Államok

A mi kis kontinensünkkel majdnem átellenben, a Föld túloldalán van vagy harmincezer apró sziget a Csendes-óceánban, amik mind úgy néznek ki, mintha most ugrottak volna ki egy utazási katalógusból.

Nukuoro atoll (photo credit)

E rengeteg szigetecske 607 darabján, a Karolina-szigeteken terül el Yap, Chuuk, Pohnpei és Kosrae állama, amik együtt a Mikronéziai Szövetségi Államokat alkotják. Az ország szigetei (pontosabban atolljai) nemhogy a világtól, de még egymástól is messze vannak: egy majdnem 3000 km hosszú füzéren foglalnak helyet úgy, hogy a szárazföldek teljes területe csupán 700 négyzetkilométert tesz ki (csak a miheztartás végett: Budapest-Reykjavík légvonalban 3000 km, a hétszáz négyzetkilométer pedig kicsivel nagyobb, mint Málta kétszer). Valószínűleg ennek a földrajzi sajátosságnak köszönhető, hogy viszonylagos békességben teltek errefelé az évezredek, csak néha jött látogatóba egy-egy európai felfedező, meg a japánok kopogtattak a második világháborúban. Némi amerikai közjáték után végül 1979-ben alapították meg az államszövetséget.

Oroluk sziget (photo credit)

Az elszigeteltség ellenére hatalmas a gyümölcs- és halválaszték. Csak banánból negyven fajtát ismernek, aztán van még kókuszdió, kenyérgyümölcs, mangó, papaya, tarógyökér. Állítólag kétezer halfaj úszkál körülöttük az óceánban, és akad egy kis hely állattartásra is. Az ember azt hinné, hogy ilyen adottságok mellett csupa egészséges és jókedvű lakos él Mikronéziában, de meglepően gyakran szerepelnek statisztikákban a legkövérebb nemzetek között (mondjuk ettől még jókedvűek).

Nan Madol romvárosa, a Csendes-óceán Velencéje (photo credit)

A mikronéziai vacsora receptjét stílusosan egy olyan társaságtól kölcsönöztem, akik a mikronézek egészségét viselik szívükön. Szerintem a menü bőven szolgálja a mi egészségünket is, hiszen halról van szó, és itthoni viszonyok között halból ugyebár sosem elég. A halat kókuszreszelékbe kell panírozni, és indiai citromfűből készített ágyon megsütni a sütőben. A köret fűszeres főzőbanán lesz (ezúttal főzve), amiről az ugandai receptnél már meséltem.

Az indiai (vagy thai) citromfűnek (Cymbopogon citratus) a nálunk honos citromfűhöz (Melissa officinalis) rokonságilag körülbelül annyi köze van, hogy mind a kettő növény. Az indiai citromfüvet citromciroknak is hívják, de én most citromnád néven találtam egy egzotikus fűszereket árusító üzletben. Angolul többnyire lemongrass néven találkozhatunk vele. Mivel a cél az volt, hogy fűszerágyat készítsek belőle, próbáltam öregebb szárakat választani, de a hazai kínálat elég szűkös. Végül úgy döntöttem, hogy szárított citromnádat is veszek. Ezt aztán nagyon kevés forró vízzel leöntöttem és kicsit áztattam, hogy valamennyire felfrissüljön, és visszahidratálódjon.

balra a friss, fent a szárított indiai citromfű,
jobbra lent a beáztatott szárított növény

A citromfűágyat aztán egy csatos tortaformában vetettem meg. Kibéleltem sütőpapírral (ez utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, feltétlenül ajánlom), beleszórtam a "dagasztott" szárítmányt, majd a tetejére hajtogattam a friss citromnád hosszúkás leveleit. A végeredményt tekintve szerintem magyarországi körülmények között nagyon jól működött az elgondolásom.

Mikronéziai illatos sült hal fűszeres banánpürével

Hozzávalók:
50 dkg fehér húsú tengeri halfilé (pl. tőkehal)
kókuszreszelék a panírozáshoz

indiai citromfű a tepsi kibéleléséhez
1-2 evőkanál olívaolaj

A körethez:
30 dkg főzőbanán
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál fűszerkeverék: koriander, kömény, bors, gyömbér, chili, kókuszreszelék, citromfű
1 kávéskanál szójaszósz
1 evőkanál olívaolaj

A halat darabokra vágjuk, enyhén megsózzuk, majd kókuszreszelékben megforgatjuk. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, rátesszük a citromfűleveleket, és erre helyezzük a panírozott haldarabokat, a tetejükre kevés olajat csepegtetünk.

a citromfűágy, a kókuszba forgatott haldarabok, és a kettő együtt sütésre várva

Előmelegített, forró sütőben 10-15 perc alatt készre sütjük. Ha a kókuszreszelék kezd megpirulni, már kész is.

A körethez a főzőbanánt meghámozzuk és felkarikázzuk, vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, és burgonyanyomóval összetörjük. A fűszereket mozsárban porrá őröljük, és szójaszósszal elkeverjük.

fűszerpaszta

Egy serpenyőben felmelegítjük az olajat, megfonnyasztjuk benne a felkockázott hagymát és fokhagymát, hozzákeverjük a fűszerpasztát, majd rászedjük a banánpürét és összekeverjük.

mikronéziai sült hal banánpürével

Epilógus: nos, egy megosztó kaja... Lajosnak a főzőbanán ízlett, nekem meg a hal. Én szeretem az édeskés főételeket, mint a marhahúst meggymártással, Lajos viszont bőszen kókuszmentesítésbe kezdett, ami ugyebár lényeges eleme lenne a fogásnak (lekapargatva persze megette, rajong a halért). A főzőbanán viszont még mindig nem lett az igazi - a fűszerezés jót tett neki, de az állaga... Most úgy érzem, erős továbbképzésre volna szükségem főzőbanántanból. A vacsora abszolút nyertese egyértelműen a citromfű lett - aki szerint a rántott hal elképzelhetetlen citromkarika nélkül, ezt a megoldást is díjazni fogja, néhány perc alatt belengte a lakást a citromolaj üdítő illata. A kókuszreszeléket pedig nyugodtan lehet mással is helyettesíteni, mondjuk friss fűszernövényekkel, vagy csak úgy á la nature...


Megjegyzések