A Maláj-félsziget déli végénél, a keskeny Johori-szoroson túl található Szingapúr rombuszalakú szigete, mely az azonos nevű városállam területének javát adja. Az országhoz apróbb szigetek is tartoznak még, de a lakott területek jellemzően városok - az ütemes gazdasági fejlődéssel járó urbanizációnak köszönhetően egyre csak szűkül a természeti környezet.
A hagyomány szerint Sang Nila Utama, aki 1299-ben alapította meg a Szingapúri Királyságot, egy oroszlánt vélt felfedezni a szigeten. Innen ered a város neve, mely maláj nyelven "Oroszlánvárost" jelent, bár később bebizonyosodott, hogy a látott vadállat inkább egy tigris volt.
Az egykori brit kereskedelmi központ 1963-ban nyerte el függetlenségét, s azóta a világgazdaság egyik legdinamikusabb, legfejlettebb, legnyüzsgőbb színterévé vált. Az ország zászlóján öt csillag szimbolizálja a demokrácia, a béke, a haladás, az igazságosság és az egyenlőség ideáját, mint legfőbb elérendő célt.
Szingapúrban közel öt és félmillió ember él, de ennek a létszámnak csak körülbelül 60 százaléka számít "valódi" lakosságnak - a többiek vendégmunkások, egyetemi hallgatók vagy éppen tartózkodási engedéllyel rendelkezők. A magát szingapúrinak vallók negyede külföldi születésű. Érthető hát, hogy a lüktető városi élet szereplői a lehető legvegyesebb kulturális turmixszal töltik meg a forgalmas utcákat. A nagy békesség és elfogadás azonban nem tekinthet vissza kimondottan nagy múltra - éppen ötven évvel ezelőtt véres lázongások törtek ki a kínai és maláj származású lakosság között. Ennek emlékére július 21-ét a kormány a nemzetiségek és vallások harmonikus együttélésének ünnepnapjává emelte. Minden évben e napon az iskolások hagyományos viseletet öltenek, és kipróbálják a különböző népcsoportok tradicionális játékait is.
A nemzeti hovatartozás érzésének egyik nyilvánvaló kivetítése az ételekben rejlik. Az evés maga Szingapúrban nemzeti szórakozásnak számít, ahogyan az ételek - és egyáltalán az evés, mint beszédtéma - mindenki számára egyfajta megszállottságot jelentenek. A fogásokban jelen van az emberek vallási, vagy egyéb meggyőződését tükröző egyénisége: a mohamedánok nem esznek sertéshúst, ahogyan a hindu vallásúak sem fogyasztanak marhahúst, de emellett sok vegetáriánus is él a városállamban. Az utcák ételkínálata általános elismertségnek örvend a turisták körében is: a "street food"-hangulat Szingapúr egyik legfőbb vonzerejét adja.
A rengeteg lehetőség közül a "bak kut teh", azaz a húsoscsont-tea nevű leves ragadta meg leginkább a figyelmemet. Ez kézenfekvő módon egy sertésoldalasból főzött húsleves, melyet fűszerekkel varázsolnak teaszerűvé. Furcsa neve annak köszönhető, hogy az acélos gyomrú szingapúriak reggelire fogyasztják, és teát isznak hozzá. Mi maradtunk a vacsoraidőnél, de a fűszerezést azért csillagánizzsal, fahéjjal, édesköménnyel és gyömbérrel igyekeztem egzotikussá varázsolni.
Szingapúri oldalasleves
Hozzávalók:
80 dkg húsos sertésoldalas
1,5 l víz
kevés só
1 csillagánizs
2 gerezd fokhagyma
néhány szelet vöröshagyma
1/4 teáskanál édeskömény
1/4 teáskanál köménymag
1/2 teáskanál egész fekete bors
2 cm friss gyömbér
1 kis darab fahéj
2-3 szem szegfűszeg
csili ízlés szerint
1/2 teáskanál koriandermag
2 evőkanál szójaszósz
Az oldalast a vízben kevés sóval feltesszük főni. Felforraljuk, és a keletkező habot egy teaszűrővel eltávolítjuk. Ekkor hozzáadjuk a fűszereket.
1-2 óra alatt puhára főzzük a húst - minél tovább fő, annál finomabb lesz. Végül belekeverjük a szójaszószt. A tálaláshoz a húst kivesszük a léből, a levest pedig finom szűrőn átszűrjük. Ízlés szerint tésztával vagy rizzsel, esetleg péksüteménnyel tálaljuk.
Epilógus: majdnem két órányit főtt az oldalas, így teljesen puha lett a hús, a leves pedig finoman fűszeres. Rezsőnek inkább a leves ízlett, de nekem a hús is nagyon tetszett. Igazság szerint főztünk hozzá egy adag rizst is, de nem igazán tudtuk elhelyezni a bak kut teh univerzumában - talán tészta (például üvegtészta) jobban illene hozzá.
 |
| tengerpart a kevés vidékies helyek egyikén, az Ubin-szigeten (photo credit) |
Az egykori brit kereskedelmi központ 1963-ban nyerte el függetlenségét, s azóta a világgazdaság egyik legdinamikusabb, legfejlettebb, legnyüzsgőbb színterévé vált. Az ország zászlóján öt csillag szimbolizálja a demokrácia, a béke, a haladás, az igazságosság és az egyenlőség ideáját, mint legfőbb elérendő célt.
 |
| éjszakai városkép a Suntec City feng shui elvei alapján tervezett toronyházaival és az Esplanade gömbölyded színház- és hangversenyépületével (photo credit) |
A nemzeti hovatartozás érzésének egyik nyilvánvaló kivetítése az ételekben rejlik. Az evés maga Szingapúrban nemzeti szórakozásnak számít, ahogyan az ételek - és egyáltalán az evés, mint beszédtéma - mindenki számára egyfajta megszállottságot jelentenek. A fogásokban jelen van az emberek vallási, vagy egyéb meggyőződését tükröző egyénisége: a mohamedánok nem esznek sertéshúst, ahogyan a hindu vallásúak sem fogyasztanak marhahúst, de emellett sok vegetáriánus is él a városállamban. Az utcák ételkínálata általános elismertségnek örvend a turisták körében is: a "street food"-hangulat Szingapúr egyik legfőbb vonzerejét adja.
 |
| a viktoriánus stílusban épült Telok Ayer Market (photo credit) |
Szingapúri oldalasleves
Hozzávalók:
80 dkg húsos sertésoldalas
1,5 l víz
kevés só
1 csillagánizs
2 gerezd fokhagyma
néhány szelet vöröshagyma
1/4 teáskanál édeskömény
1/4 teáskanál köménymag
1/2 teáskanál egész fekete bors
2 cm friss gyömbér
1 kis darab fahéj
2-3 szem szegfűszeg
csili ízlés szerint
1/2 teáskanál koriandermag
2 evőkanál szójaszósz
 |
| gyömbérszeletek, szegfűszeg, csillagánizs, koriandermag, édeskömény, hagyma, fekete bors, fahéj, csili, köménymag, fokhagyma |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése