Pápua Új-Guinea kétségkívül a Föld egyik legtitokzatosabb és legérdekesebb helye. Pápua szigetén osztozik Indonéziával, valamint néhány kisebb-nagyobb sziget tartozik még hozzá. Egyenlítőhöz közeli helyzete ellenére azon trópusi országok egyike, ahol nem ismeretlen fogalom a hó (igaz, hogy inkább csak a 4-5000 méter magas hegyekben).
 |
| Naduri község a Kokoda Trail, azaz a Port Moresbyt Kokodával összekötő 96 km-es hegyi csapás mentén (photo credit) |
Az összes sztereotípia, ami az embernek eszébe jut, nem is olyan régen még valóságos volt: a sűrű esőerdőkben egymás nyelvét sem értő törzsek tagjai kagylóhéjakkal fizetnek a másiknak, miközben tarkabarka paradicsommadarak rikoltoznak a fákon. Azonban a nyugati civilizáció immár ide is betette a lábát, főleg, miután a második világháborúban a japánok és a szövetségesek rendesen összeszólalkoztak azon, hogy kié is legyen a sziget felett gyakorolt hatalom. Ennek az lett a vége, hogy az ausztrálok vették át az irányítást, míg Pápua Új-Guinea 1975-ben ki nem kiáltotta függetlenségét, de a két ország közötti kapcsolat továbbra is igen szoros maradt.
 |
| Port Moresby, Pápua Új-Guinea fővárosa (photo credit) |
A Nemzetközösség tagjaként számos előnyt élvez, melyek elsősorban az oktatást és az egészségügyet érintik, az erdők és a korallzátonyok viszont inkább csak megsínylik a világ modernebbik felének megtisztelő érdeklődését. Az ország szépen lassan panoptikummá válik, ahol a nyugati turista az első sorból tapsolhat a tüzet körbeugráló bennszülötteknek.
 |
| egy "sing-sing" fesztivál résztvevői (photo credit) |
Ha az autentikus kalandozások nem is érhetőek el könnyedén a magunkfajtának, azért a szépséges kis tollasok hangját a Cornell Egyetem madártani intézetének köszönhetően mi is élvezhetjük. A paradicsommadár Pápua Új-Guinea nemzeti madara, így a Dél Keresztje csillagképpel egyetemben a hivatalos zászlón is megjelenik.
A lakosság létszáma hatmillió fő körül mozog, akik több, mint 800 ősi nyelvet beszélnek. Ezek közül néhányat csak pár száz ember használ, sőt, sok nyelv mára már a kihalás szélére sodródott. Egyes népcsoportok (azaz falvak) még ma is meglehetősen elszigeteltek, hiszen a magas hegycsúcsok még a csupán néhány kilométer távolságban fekvő településeket is elválasztják egymástól, és a helyiek nem valami jártasak alagútépítésben. Még a nagyobb városok között is a légi forgalom az elsődleges közlekedési forma.
 |
| falusiak a Sepik folyó mentén (photo credit) |
Hogy a nevezetes napokon összetalálkozó idegenek mégis jól megértsék egymást is, meg a betolakodó fehér embert is, az évszázadok során kidolgoztak egy keveréknyelvet, a tok piszint. Ez nagyjából úgy hangzik, mintha rosszul kiejtett, illetve fonetikusan leírt angol, melanéz és német szavakat dobálnának egymás után furcsa nyelvtani szabályok szerint. A come up-ból például kamap lett, vagyis "megérkezni", a "konyhát" pedig haus kuk-nak hívják.
A gaden kaikai kukim wantaim kokonas gris szabad fordításban annyit tesz, hogy "zöldségek kókusztejjel főzve". A tok piszinben nincs rendes kifejezés a zöldségekre, mint gyűjtőfogalomra, így egyszerűen kerti ételnek hívják. Viszont külön névvel illetik az éretlen és az érett kókuszdiót, hiszen ez a gyümölcs az egyik legfontosabb alapanyag a tarógyökér, az édesburgonya és a főzőbanán mellett. Hús (csirke, sertés, a vizek mellett hal) inkább csak ünnepnapokon kerül az asztalra, viszont nagy valószínűség szerint akkor is kókusszal készítve.
A pápua új-guineai vacsora tehát nem más, mint párolt zöldségek kókuszmártásban, rizzsel tálalva. Egyszerű az elkészítése, és nem is szükséges sok hozzávaló: kókusztej (hipermarketekben, drogériákban pár száz forintért kapható), kókuszreszelék (gondolom, nem igényel különösebb magyarázatot), valamint zöldségek.
A recept 6 csésze zöldséget ír. Soha nem jutna eszembe csészényi mértékegységben mérni mondjuk a krumplit, de azért nagyjából megpróbáltam belőni az arányok miatt. Az édesburgonyáról lemondtam, mert az már felért volna egy Emil-kínzással, viszont szereztem egy kisebb padlizsánt. Bármilyen zöldség szóba jöhet, ami bírja a párolást: krumpli, cukkini, hagyma, zöldbab, borsó, sárgarépa, zeller… A mi hatcsészényi zöldségünk 1 kisebb padlizsán, 1 közepes burgonya, 1 marék fagyasztott zöldbab, valamint (a színe kedvéért) néhány szelet kaliforniai paprika lett.
Kókuszos zöldségek pápua új-guineai módra
Hozzávalók:
2 dl víz
só
6 csésze tisztított, hasábokra vágott zöldség (padlizsán, burgonya, édes burgonya, zöldbab, paprika, cukkini)
1 gerezd fokhagyma
1 kisebb friss csili, vagy csípős paprika
1 dl kókusztej
3 evőkanál kókuszreszelék
 |
| kókusztej |
A vizet kevés sóval felforraljuk. Külön-külön, adagonként megpároljuk benne a zöldségeket. Időközben folyamatosan pótoljuk az elpárolgott vizet, hogy mindig meglegyen a 2 dl mennyiség.
 |
| zöldségek a párolás előtt és után |
Ha a zöldségek megpárolódtak, a vizet őrizzük meg, és keverjük hozzá az összes többi hozzávalót: a zúzott fokhagymát, a felkarikázott csípős paprikát, a kókusztejet és a reszeléket. A keveréket forraljuk össze, majd tegyük hozzá a párolt zöldségeket. Ízlés szerint sózzuk. Gyors összeforralás után párolt rizzsel tálaljuk.
Epilógus: vagy felesleges volt az aggódás, vagy éppen a megfelelő ráhangolódás miatt mindkettőnknek ízlett a fogás. (Egyetlen hibája volt, hogy sótlan lett.) A kókusztej szerencsére kifejezetten semleges, nem édes, inkább csak kókuszízű, és nem nyomja el a zöldségeket, inkább finoman kiemeli az ízüket. Másnap ebédre nekem jutott a maradék, meg is ettem szívesen. Egyébként két bő adag (vagy három kicsi) lett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése