Mauritius gyönyörű szigetei Madagaszkártól keletre, az Indiai-óceánban várják a gazdag turistákat. A névadó szigeten kívül Rodrigues, Agaléga, valamint a Saint Brandon szigetcsoport tartozik az országhoz.
Szerencséjére nyersanyagokban eléggé szegény vidék, így viszonylagos békességben vészelte át a földfoglalás zivataros évszázadait. Valószínűleg az arabok jártak itt legelőször, majd megjelentek a portugálok, a hollandok, s végül a franciák, valamint az angolok. Mai életét is e két utóbbi kultúrkör tágabb értelemben vett elemei határozzák meg, például az angol és a francia a legszélesebb körben művelt két nyelv - hivatalos nyelve ugyanis nincs is az országnak.
Van viszont hivatalos madara, mégpedig a röpképtelen, bumfordi szerzet, a réges-régen kihalt dodó. A Mauritius címerében is megörökített állat rekordidő alatt, az első tudományos leírásától számítva 80 éven belül megszűnt létezni, s immár az emberi mohóság áldozatául vált fajok szimbólumává vált. Ma már csak Csodaországban laknak dodók. Egyikükkel Alice is összebarátkozott - belőle sajnos (egyébként okkal) strucc lett, mire elkészült a mese magyar fordítása.
Bár dodót már nem láthatunk, azért a szigetek rengeteg csodás természeti kincset rejtenek. A ritka denevérek, gekkók, galambok, rákok és halak mellett különleges növények is őshonosok itt, mint például az ébenfák, vagy a Trochetia boutoniana névre hallgató fülbevalóvirág. Az erdők helyét azonban sokfelé átvették a cukornádültetvények, melyek gyakorlatilag az ország mezőgazdaságát jelentik.
A gyarmati időkben indiai bevándorlók dolgoztak a földeken, s az ő leszármazottaik még ma is a szigeteken élnek. A mauritiusi kultúra tehát különös egyvelege az európai, afrikai és délkelet-ázsiai hagyományoknak. Az utcai árusok állítólag lépten-nyomon csatnikkal és currykkel megpakolt purikat és rotikat kínálnak az éhenkórász járókelőknek, de Emil azt meséli, hogy ők bizony ilyesmit nem ettek, amikor a haverokkal ott jártak. Ennél is inkább ragaszkodom a választásomhoz, mégpedig a sárgaborsóval töltött lepénykéhez, melyhez paradicsomcsatnit készítek majd. Maga a dalpuri, azaz a lángosszerű tészta nagyon hasonlít ahhoz a burgonyás rotihoz, amit a suriname-i bejegyzésben mutattam be, és amelynek egyszerűsített változatát azóta már kétszer megsütöttem. A paradicsomcsatni is egyszerűnek tűnik, csak turmixolni kell a felaprított hozzávalókat.
Mauritiusi sárgaborsós puri paradicsomcsatnival
Hozzávalók a purihoz:
15 dkg sárgaborsó
15 dkg liszt
római kömény
őrölt kurkuma
1 teáskanál étolaj
só
olaj a serpenyő kikenéséhez
Hozzávalók a csatnihoz:
6 paradicsom
1 zöld csilipaprika
1 közepes fej vöröshagyma
1 teáskanál étolaj
só
koriander-, vagy petrezselyemzöld
A sárgaborsót enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük (a főzővizet őrizzük meg). A borsót amennyire csak tudjuk, szárítgassuk le, majd robotgépben, vagy mozsárban törjük finomra. A búzalisztet elegyítsük el az őrölt fűszerekkel és a sóval, tegyünk hozzá egy teáskanál étolajat, majd a borsó főzővizéből annyit adjunk hozzá, hogy könnyen nyújtható, nem ragadó tésztát tudjunk gyúrni. A tésztát osszuk hat felé, egy-egy részt formáljunk gombóccá, majd készítsünk bele mélyedést, amibe egy-egy evőkanálnyi őrölt sárgaborsót teszünk. A töltött tésztát zárjuk vissza gombóccá, majd lisztezett deszkán nyújtsuk minél vékonyabbra. Enyhén olajozott serpenyőben a lepények mindkét oldalát süssük egy-egy percig.
A csatnihoz a paradicsomot, a paprikát és a hagymát kockázzuk fel, és sózzuk meg. Merülőmixerrel kicsit pépesítsük, majd keverjük bele az olajat, végül szórjuk meg petrezselyemzölddel, vagy korianderrel.
A kisült purikat töltsük meg a csatnival, és tekerjük fel.
Epilógus: a sárgaborsó főzését és hűtését leszámítva gyorsan elkészül, viszont nagy hibája a receptnek, hogy nehéz belőni, hogy mennyi sárgaborsóra is lesz szükség a gombócok töltéséhez. Egy huszárvágással viszont a másnapra szánt sárgaborsó-főzelék mennyiségét nyugodtan megnyirbálhatjuk (persze még a rántás előtt). Alapvetően mindkettőnknek ízlett a vacsora, de azért Emil megjegyezte, hogy a fűszerezése nem éppen autentikus. Majd legközelebb koriandert kínálok hozzá petrezselyemzöld helyett…
 |
| tengerparti hangulat (photo credit) |
 |
| Port Louis, a főváros (photo credit) |
 |
| Alice átveszi díját a dodótól (Gertrude Kay illusztrációja) (photo credit) |
 |
| a mauritiusi szárazföld látképe cukornádültetvényekkel (photo credit) |
Mauritiusi sárgaborsós puri paradicsomcsatnival
Hozzávalók a purihoz:
15 dkg sárgaborsó
15 dkg liszt
római kömény
őrölt kurkuma
1 teáskanál étolaj
só
olaj a serpenyő kikenéséhez
Hozzávalók a csatnihoz:
6 paradicsom
1 zöld csilipaprika
1 közepes fej vöröshagyma
1 teáskanál étolaj
só
koriander-, vagy petrezselyemzöld
A sárgaborsót enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük (a főzővizet őrizzük meg). A borsót amennyire csak tudjuk, szárítgassuk le, majd robotgépben, vagy mozsárban törjük finomra. A búzalisztet elegyítsük el az őrölt fűszerekkel és a sóval, tegyünk hozzá egy teáskanál étolajat, majd a borsó főzővizéből annyit adjunk hozzá, hogy könnyen nyújtható, nem ragadó tésztát tudjunk gyúrni. A tésztát osszuk hat felé, egy-egy részt formáljunk gombóccá, majd készítsünk bele mélyedést, amibe egy-egy evőkanálnyi őrölt sárgaborsót teszünk. A töltött tésztát zárjuk vissza gombóccá, majd lisztezett deszkán nyújtsuk minél vékonyabbra. Enyhén olajozott serpenyőben a lepények mindkét oldalát süssük egy-egy percig.
 |
| áttört sárgaborsó, fűszerek és liszt a tésztához, gombócok töltés közben, lepénysütés |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése