34 | Sadza ne nyama ye huku (kása csirkehússal), Zimbabwe

A XIX. század végén egy brit úriember, Cecil Rhodes a fekete kontinens déli fertályára érkezett, és országot szervezett. Az ő tiszteletére Rhodéziának nevezett gyarmat déli része lett aztán a '60-as években függetlenné váló Zimbabwe.

hararei utcakép (photo credit)

Ma is sok minden őrzi a szorgos kezű és nemes lelkű alapító atya örökségét, bár a társadalom egyes csoportjai inkább kései mostohagyerekekként igyekeznek minden maguktól telhetőt megtenni annak érdekében, hogy teljes csődbe vezessék az országot. Zimbabwe egy-két évtizede még jól működő gazdasággal rendelkezett, de mára odáig jutott, hogy a hiperinfláció miatt felfüggesztette a helyi pénznem használatát. A zimbabwei dollár szabadságolása még idejében megtörtént, így az abszolút rekordot - a magyar pengő II. világháború utáni leromlását - nem sikerült megdönteni, de azért kiadták a világ legnagyobb címletű olyan bankóját, melyen számjegyek is jelölik a bankjegy értékét.

a világ legtöbb nullával kinyomtatott bankjegye 2008-ból (photo credit)

Hogy a nemesfém- és drágakőbányákból befolyó összegek pontosan kiknek a zsebébe vándorolnak, majd kiderítik az oknyomozók, arra viszont mi is gyorsan rájöhetünk, hogy a köznép nem sokat lát a bevételekből. Az eredendően jól megszervezett oktatásnak köszönhetően Afrika országai közül egyelőre itt az egyik legnagyobb az írástudók aránya, viszont az egészségügyi rendszer rohamos összeomlása miatt botrányosan alacsony a születéskor várható élettartam. A káosz fenntartásának jele (és valószínűleg eszköze is), hogy tizenhat hivatalos nyelv él az országban, bár ezek legtöbbje a bantu nyelvcsaládhoz tartozik. A lakosság több, mint háromnegyede a legendás sona népcsoport tagja - a XII. században ők alapították az ősi várost, Nagy-Zimbabwét. Innen ered az állam neve is: a "zimbabwe" szó egyes források szerint "nagy házakat", mások szerint "tisztelni való házakat" jelent. 

panoptikum Nagy-Zimbabwéban (photo credit)

Csodálni való nagy kövek viszont természetes környezetben is találhatók Zimbabwében. A főváros, Harare környékén egyensúlyoz egymáson a bankjegyeken is megörökített három hatalmas gránittömb, és a Matobo Nemzeti Parkban is hasonló látványban lehet részünk.

A vacsora készítése kapcsán sok kedves gondolatot olvastunk. A "sadza" sona nyelven valamilyen őrölt szemes terményből, Zimbabwében legtöbbször kukoricalisztből, esetleg kölesből főzött kását jelent. A kukoricapép rengeteg afrikai országban alapvető fogás, és ugali néven már én is elkészítettem a kenyai vacsorához. Bár a kukorica még csak alig százhúsz éve került az országba, az abból készített étel ugyanolyan fontos lett az itt élők számára, mint a kínaiak rizse, vagy az olaszok tésztái.

zimbabwei alapanyagok (photo credit)

Az, hogy mihez eszik ezt a köretet, a család anyagi helyzetén túl elsősorban az alkalomtól függ. Mivel a helyiek meglehetősen szerény körülmények között tengődnek, gondolhatjuk, hogy nem kerül minden nap hús az asztalra. A hétköznapokon általában csak valamilyen zöldség jut, még akkor is, ha beesik egy váratlan látogató. Viszont, ha közeli rokon jön, vagy a hónapokra kollégiumba küldött gyerek érkezik haza, levágnak egy termetes kakast. A messzi városban dolgozó fiút kecskehússal tisztelik meg, ha pedig külföldi tanulmányai végeztével több év után végre hazaköltözik a család szeme-fénye, akkor bika esik áldozatául a korgó gyomroknak.

A sadzát kézzel fogyasztják, mégpedig a jobbal, amit sonául szó szerint "evőkéznek" hívnak. Ballal enni kifejezetten udvariatlanságnak számít. A tálalást nem bonyolítják túl: mindenki egy nagy, középre helyezett tálcáról csipegeti a kását, gombócot formáz belőle, és ezzel tunkolja ki a közös tálban kínált főfogás szaftját. A sadzaevés a szociológiai nevelés részét is képezi, hiszen a gyerekeket már kicsi koruktól fogva arra szoktatja, hogy mindenki figyeljen a másikra, hasonló ritmusban fogyassza az ételt, hogy a mohók miatt nehogy hoppon maradjanak a nyammogók. 

Zimbabwei kukoricakása csirkével

Hozzávalók a kásához:

5-6 dl víz

2 dl kukoricaliszt

só

Hozzávalók a csirkeraguhoz:

1 cm gyömbérgyökér

1 közepes hagyma

3-4 újhagyma

fűszerpaprika

csilipaprika ízlés szerint

fekete bors

só

petrezselyemlevél

2 paradicsom

1 kis doboz paradicsompüré
1-2 dl víz

1 csirkemellfilé

2 evőkanál étolaj (pl. földimogyoró-olaj)

A sadzához 4-5 dl vizet kevés sóval felforralunk, majd folyamatosan keverve hozzáadagoljuk a kukoricalisztet. Addig főzzük, amíg sűrű, pépes nem lesz. Ha szükséges, adjunk hozzá még vizet. Amint a kukoricaliszt megfőtt, és elveszítette lisztes jellegét, vegyük le a lábast a tűzről, és tovább kevergetve kicsit hagyjuk hűlni a kását. A tálaláshoz vizes kézzel, vagy két kanál segítségével formázzunk gombócokat.
A csirkeragut két részben készítjük el. A szafthoz egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, amiben fél perc alatt megfuttatjuk a zúzott gyömbér kétharmad részét, majd hozzáadjuk az apróra vágott hagyma és újhagyma kétharmadát, és folyamatosan kevergetve tovább pirítjuk. Meghintjük fűszerpaprikával, hozzáadjuk a felkarikázott csilit és egy nagyobb adag őrölt fekete borsot, majd megsózzuk, és megszórjuk petrezselyemzölddel.

Ha a fűszerek megpirultak, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot és a paradicsompürét, kevés vizet öntünk rá, és 10-15 percig lassú tűzön összefőzzük.
Közben elkészítjük a ragu másik részét. Egy serpenyőben kevés olajon megfuttatjuk az előző lépésben meghagyott maradék gyömbért és hagymát, majd rádobjuk a felkockázott csirkemellet. Kifehéredésig pirítjuk, amíg levet nem enged. Ekkor megszórjuk fűszerpaprikával, őrölt fekete borssal, csilivel, sóval és petrezselyemzölddel.

Folyamatosan kevergetve zsírjára sütjük, majd a két részt - a paradicsomos szaftot és az elősütött csirkeragut - az egyik serpenyőben összevegyítjük. Néha-néha megkeverve fél órán keresztül alacsony lángon készre pároljuk az ételt.

Epilógus: egyre biztosabb vagyok abban, hogy az afrikai ételek önmagukban nem is volnának rosszak, csak valószínűleg az ottani körülmények között elkészítve lesznek szinte élvezhetetlenek. Az egész kalandozás elején Gusztáv ugyebár kifejtette, hogy, ha lehetséges, akkor ő talán ki is hagyná ezeket a fogásokat, aztán rendre megcáfolódni látszik az egész perspektíva. Én eddig ugyan még csak egyetlen észak-afrikai országban jártam, de ott még a kifőzdékben is ínycsiklandó ételeket kaptunk. Gusztáv viszont járt már néhány délebbi államban is, és tapasztalatai alapján tart az afrikai konyhától, de szerencsére az ő fenntartásai is szépen lassan elpárolognak.